2014. július 21., hétfő

Az a bizonyos 21.

Nemrég volt a 21. születésnapom, és ebből az alkalomból a barátommal átmentünk anyukámékhoz ünnepelni. Mivel ők a paleo étkezést követik, így ilyenkor mi is ki szoktuk próbálni az egyes ilyen ételeket. Így most egy kicsit ilyen ünneplős, evős poszt fog jönni. Természetesen csodálatos nap volt, mindent nagyon élveztem, és úgy volt tökéletes, ahogy volt. De ez a szülinapi ünneplés is tovább tartott, mivel voltunk még anyuval, a barátommal és pár ismerőssel a Cziniel-ben is sütizni.




Először egy nagyon finom marhahúsleves volt a terítéken, persze tészta nélkül, de ez nem is gond, mivel olyan gazdag íze volt, hogy bármelyik másik leves megirigyelte volna. Természetesen a tészta hiányát a sok zöldség és hús kárpótolta, habár én csak nagyon ritkán szoktam megenni a húst, akkor is csak a csirkét, de a barátom legalább az én adagomat is megehette. 


Másodiknak pedig csirkeszárny és csirkecomb volt. Ugye a köret itt is nehéz kérdés, azt hiszem, csak a zöldség megengedett, de mi nem bírtuk kivárni míg elkészül a zöldség és megtámadtuk a húst. Anyu esküszik a sütőzacskóra, mivel szerinte ízletesebb lesz a hús és valamivel gyorsabban is lesz kész. Lassan azt hiszem ideje lenne nekem is kipróbálni ezt a csodaszert. Nem tudom, hogy pontosan mivel, vagy mi mindennel fűszerezte be a húst, de egyszerűen isteni volt. 


És ezek után jött a torta természetesen. Túrótortát vettünk végül anyuval, amit mi megettünk barátommal (természetesen több nap alatt, mivel a maradékot hazavittük), anyu pedig csinált maguknak külön paleo tortát. Azt sajnos elfelejtettem lefotózni, de biztos készülni fog még, úgyhogy majd később megmutatom. Az amúgy egy darált dió alapú, lekvárral és banánnal töltött torta volt. Az enyém pedig olyan, mintha egy madárka lenne, nagyon vicces. 


Még aznap elmentünk mamámékhoz is enni, ahol szintén nagyon finomakat ettünk és jókat beszélgettünk, de ott már sajnos szintén elfelejtettem fotót készíteni. Ott nem csak az én, hanem a barátom szülinapját is ünnepeltük, habár neki csak 27-én lesz. Az ajándékokat egy következő posztban fogom majd megmutatni nektek, addig is élvezzétek a napot,strandoljatok és menjetek a leértékelések után. Erről jut eszembe, hogy lassan jövök majd egy premier outlet-es poszttal is nektek. 

Ui: a képen a ruha: Tally Weijl, cipő: westend aluljáró, óra: Fossil, karkötő: Cruciani, sárga lakk: Avon Inspire
Jenni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése